A XIII. Konferencia 2006. március 29-30-án volt, 18 előadással.
Később majd beszámolok egyikről-másikról, most viszont csak arról a fennkölt maszatolásról,
amit
Simonffy Zolitól hallhattunk. Ujra elmagyarázta, mi az a hasznosítható vízkészlet.
Előadásának megemésztése érdekében érdemes elolvasni
Lorberer Árpád egyik cikkét a
Hidrológiai Közlöny 1973. évi 6. számában. Azt írja:
...az
utánpótlódás...mindig a víztermelés függvénye, termelés, illetve természetes vagy mesterséges
megcsapolás nélkül utánpótlódás sem lehetséges... Azóta 33 év telt el,
teljesen hiába, hisz újra és újra vannak hamis próféták...
Kiosztották a szokásos Ezüstpoharakat. Az egyik nyertes Tahy Ágnes, (aki ugyanakkor a
nagyérdemű nagyközönség által megszavazott alternatív Ezüstpoharat is megkapta.)
A másik poharazott Deák Jóska, tessék nézni, hogyan örült neki:
Akkor valamit az előadásokról:
(Mielőtt kezdeném, újra és újra mondom, hogy ezen a honlapon mindenki véleménye megjelenhet,
nem csak az enyém.)
- Sok volt, mint mindig. Napi 3-4 jól megválasztott téma, és tartalmas, nem szűkreszabott
viták, az lenne a jó.
- Majd mindegyik túl hosszú volt. Egyesek fo..ák a szót Ádámtól-Évától, és amikor a tárgyhoz
érnek, éppen lejár az idejük. De azért mondják tovább, az elnökök meg hagyják.
- Engem csak a felszín alatti vizek érdekelnek, ezért számomra néhány előadás (földhő,
komposztálás) érdektelen volt.
- Aztán a sok hivatali-jogszabályi kakecolás. De a hivatalnok-kollegák szeretik,
hozzászólnak, kérdeznek. Jó lenne egy deklaráltan jogi-igazgatási blokk (mondjuk az
első nap délutánján) a hivatalnokoknak, miközben a hidrogeológusok jól érezhetnék egymást
(mondjuk az úszómedencében).
- A hozzászólásoknál a "kicsi a rakás" szindróma. Milyen legyen a Kárpát-medence modell?
Több réteg kell! Még ez is bele! Az is! Izotóp is! Ezért nincs országos modell se, pedig már
30 éve készül.
-
Böcker Tivadar viszont azt szólta hozzá, hogy ne kössék meg a kezünket túlszabályozással.
Nagy tapsot kapott, mire
Liebe Pali "Ezt nem kommentáljuk" felkiáltással berekesztette a
vitát.
- Lett volna még a fórum "Problémák, javaslatok" címmel. Én - naiv kis mezei pacsirta - azt
hittem, hogy a konferenciák megrendezésével kapcsolatban várnak felvetéseket. De nem így
lett, az előző kérdések és hozzászólások folytatódtak. A Kuratórium tehát megnyugodhat, senki
nem szólt, tehát így van jól, ahogy van. Igaz, hogy senki nem hívta fel a figyelmünket:
most másfajta hozzászólásokat várnának.
* * *
Nem változott tehát semmi, de nem baj! Nem azért megyünk a FAVA Konferenciára, hogy tanuljunk,
hanem a társaság miatt. Hogy találkozzunk, beszélgessünk régi, kedves kollegákkal, megismerkedjünk az újakkal,
megnézzük a lányokat...
...közben ilyeneket láthatunk:
|
|
Naaaa, kérlek... Nem, nem, soha! |
Jól elküldtem, mi? |
|
|
|
Mi a francnak... |
...mi a francnak jöttünk ide? |
Ja, megvan! |
|
|
Imádom ezt a srácot! |
Én meg ezt! Én meg nem imádom ezt a fotóst! |
|
|
Mikor Siket Vili pálinkája már kifogyott az Ezüstpohárból |
Jelentem, most is kacérkodik valakivel! |
2006-ban is lezajlott az "Érdemes volt meghallgatni?" jeligéjű szavazás az előadásokról.
Most 22 szavazat érkezett. Az eredmények:
(IGEN: zöld, +1 pont, NEM: piros, -1 pont)
Vissza a FAVA lapra