A
XIV. Konferencia tehát 2007. március 28-29-én volt, 19 előadással.
Ahogy az elején hallhattuk, egyre kevesebben hajlandók fizetni a támogatást,
amiből a Konferencia megrendezésre kerül. Nem csodálom.
Az előadások 60-70 %-ában rendkívül jelentéktelen kérdések csócsálására került sor,
leállíthatatlan szájmenés formájában. Volt, aki a saját előadását is únta. Ugyanakkor igaz, hogy a szóbanforgó előadók nem
tettek mást, mint - kissé gátlástalanul - éltek a lehetőségekkel.
Egy mondat azért szíven ütött. Deák Jóska mondta - valamelyik hozzászólásában - hogy a
Szigetközben még a talajvíz is a Dunából származik. Hát igen. A Bős-Nagymarosi cirkusz
óta tudomásul kell vennünk, hogy a Szigetköz különbözik a Világ többi részétől.
Különben jó volt a szálloda, a konferenciaterem, a hangosítás, még pörköltet is lehetett
enni reggelire, este pedig jókat beszélgettünk...
És megtörtént a "hivatalos" EZÜSTPOHARAK kiosztása. A nyertesek:
Jocháné Edelényi Emőke...
...és Török József
Az "alternatív" EZÜSTPOHARAT pedig Kovács Balázs nyerte. Részletesen lásd
ITT !
Az "Érdemes volt meghallgatni?" jeligéjű szavazásra 20 szavazat érkezett. Az eredmények:
(IGEN: zöld, +1 pont, NEM: piros, -1 pont)
Úgy látom, a forma többet számított, mint a tartalom. Érdekes, de olyan is akadt, akinek mind a 19 előadás tetszett (Nem kell senkit megbántani,
virágozzék minden ....).
Lényegében ugyanígy álltak a dologhoz azok (71-en), akik ellátogattak ugyan
a szavazólapra, de nem jelöltek be senkit és semmit.
Akartak szavazni, de aztán nem mertek?
Ennyire be vagyunk tojva?
Tudom, az egyetemeken már nem buktatnak, de később, például egy ilyen előadássorozat után
a hallgatóságnak névtelenül se illik véleményt mondania? Nem lenne jobb, ha a kollektíva figyelmeztetne
egyes - túlméretezett becsvággyal megvert - kollegákat: tanulj még, tanulj
meg (pl. 20 perces) előadást tartani ?
Megértem, ha a Kuratórium nem tudja vállalni az előzetes szűrést. De mi lenne, ha egyszer
százan jelentkeznének?
Vissza a FAVA lapra